2015. október 16., péntek

Bokor / Folytatáshoz kattints a posztra


Az evangélikus templom

Bokor község a Cserhát lábánál fekszik, nagyjából a Pásztó-Hollókő-Buják háromszög súlypontjában. Zsáktelepülés. Legkönnyebben a Hollókőre vezető útról közelíthető meg, amiről Alsótoldon le kell térni Mohora felé. Van egy időnként járható, festői aszfaltos erdőgazdasági út Bujákról is – ezt nem minden térkép jelzi. A völgyben fekvő falut dombok-erdők övezik, kiváló gyalogos- és kerékpár-útvonalakkal.
 A templom oltára

Bokor Árpád-kori település. Az oklevelek 1265-ben említették először egy birtoklevélben. Báthory István 1439-ben kapta adományul, ekkor Buják várának tartozéka volt. A középkori falu valamivel délebbre feküdt, és Kisbokornak nevezték, és valószínűleg a török időkben pusztult el. Ősi templomának maradványait az eke néha még az 1900-as évek elején is felvetette. 1715-ben a vármegyei adóíveken öt magyar és öt szlovák, 1720-ban pedig öt magyar, valamint egy-egy szlovák és német háztartást írtak össze. Az 1770 évi úrbéri rendezéskor Darvas Ferenc és Darvas József, majd később, a 19. század elején Zsembery Zsigmond és a Gyürky család voltak birtokosai. 1863-ban egy nagy tűzvész alkalmával az egész község leégett, az evangelikus templommal együtt, amely azonban újra felépült.
A 20. század elején Nógrád vármegye Sziráki járásához tartozott.
A templom karzata

Látnivalók

  • Műemlék templomrom: A temető legmagasabb pontján állnak egy 13. századi templom romjai. A falmaradványokat fák, bokrok nőtték be. A nyugati fal hat méteres hosszan még áll, a keleti alapfalra az ezredfordulón ravatalozót építettek.
  • Műemlék evangélikus templom: 1727-ben a Bokorban lakó evangélikusok a romos katolikus templomot használták – ez feltehetően a temetőben álló romtemplom volt. A mai templomot valamikor 1790 körül a Darvas család építtette a katolikusoknak, miután a falu 1770-ben az ő birtokukba került. 1863-ban leégett, de hamarosan újjáépítették.
A késő barokk stílusú templom egyhajós. Épített oltára és szószéke van. U alakú karzata négy faragott faoszlopon nyugszik. Padlózata nagy, négyzetes, sima padlótéglákból áll.

Kulturális élet, rendezvények

A faluban két országos rendezvényt tartanak évente egyszer:
  • A veterán traktorok találkozójáról Bokort időnként „a traktorok otthonának” is nevezik. A látogatók száma 2007 májusában, az ötödik találkozón érte el az ötezret.
  • A modell autók terepversenyét egy helyi vállalkozó kezdeményezte, és ehhez off-rod pályát épített a falu határában.
Emellett évente kétszer országos futóverseny útvonala halad át a falun.
Helyi rendezvények:
  • Minden évben falunap különböző versenyekkel szervezünk, gyerekeknek, illetve felnőtteknek egyaránt.
  • Egykor színvonalas hagyományőrző csoport működött, de ma már nyoma sincs.
  • A falut időnként a szlovák kisebbségi önkormányzat képviseli a hagyományőrző rendezvényeken, mint például a Vanyarci Haluska Fesztiválon.

Elhelyezkedése
Bokor (Magyarország)
Bokor
Bokor
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 55′ 37″k. h. 19° 32′ 41″Koordinátáké. sz. 47° 55′ 37″, k. h. 19° 32′ 41″osm térkép ▼
Bokor (Nógrád megye)
Bokor
Bokor
Pozíció Nógrád megye térképén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...