2015. október 27., kedd

Péliföldszentkereszt / Folytatáshoz kattints a posztra



























Péliföldszentkereszt Bajót település része Komárom-Esztergom megye északkeleti részén, a Gerecse keleti nyúlványain, a BajnaNyergesújfalu és Bajót közötti területen. Régi búcsújáró hely13. századi temploma műemlék. Egy kálvária is található itt.


























Péliföldszentkereszt és környéke ősidők óta lakott hely, melyet a közelében található Berény-vár nevű, ismeretlen eredetű földvár, valamint az Öreg-kő sziklafalában lévő Jankovich-barlangban megtalált ősembermaradványok a solutréei és magdaléna kori kultúra számos ritka emlékeivel is bizonyítanak.


























A települést az oklevelek 1243-44-ben említik először, Peel (Pél) néven (Dl.4704), majd 1262-ben Pel alakban. 1358-ban a Nagymartoniak Bajót és Pél felének birtoklását igazolandó IV. Béla király 1243/44 körüli oklevelét mutatták fel. 1265 előtt Buken comes (ispán) volt itt birtokos, azonban miután örökös nélkül halt meg, a király a birtokot Hontpázmány nemzetségbeli Ármai Pál veszprémi püspöknek és Benedek comesnek adta, de Buken özvegye visszakövetelte. 1307-ben Péli Halyfa fiai itteni földrészüket eladták a Bajótiaknak, és határát leírták. 1325-ben Szentemágócs nemzetségbeli Olaszi Fewlde fia János öröklött péli birtokát szintén a Bajótiaknak adta el.Nagy valószínűséggel a török időkben lakatlanná vált, innen eredhet nevének Péliföld alakja: „prelidum Péliföld”. A Szent-Kereszt névrész temploma nevére utal.Barkóczy Ferenc hercegprímás kolostort építtetett a nazarénusoknak, akik 1763 és 1770 között működtek itt. Utánuk a pálos rend letelepítését kísérelték meg először 1866 és 1867, majd 1903 és 1906 között. 1913 novemberétől a kegyhelyet Don Bosco Szalézi Társasága vette át.1950-ben a szalézi rendet feloszlatták, az épületeket államosították. Vájárképző iskola és internátus működött itt 1950-1981 között, majd az emeletes zarándokház fogház lett, gondozottjai a szénbányában dolgoztak. A manzárdos teológiaépület a helyi TSZ vadászháza lett.1988 és 1994 között a Nyolc Boldogság katolikus közösség lakta a kolostorépületet. 1992-től kezdve fokozatosan visszaköltözött a kolostorba a szalézi rend, jelenleg is ők üzemeltetik a helyet.


























Elhelyezkedése
Bajót (Magyarország)
Bajót
Bajót
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 43′ 38″k. h. 18° 33′ 21″Koordinátáké. sz. 47° 43′ 38″, k. h. 18° 33′ 21″osm térkép ▼
Bajót (Komárom-Esztergom megye)
Bajót
Bajót
Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...