2017. január 19., csütörtök

Magyarlukafa / Folytatás a posztban


 Magyarlukafa község Baranya megyében, a Szigetvári járásbanSzigetvártól északra.

 Magyarlukafát az oklevelek 1236-ban (más forrás szerint 1234-ben) említették először az oklevelek, Luca alakban írva, majd 1395-ben Lucafalwa,1408-ban Lukafalwa, később Lukafa, Lukafalwa írásmóddal említik.
A falut a török idők után sokáig csak mint pusztát említették kevés magyar lakossal. 1772-ben németek érkeztek ide, akik a faluban letelepedve üveghutát létesítettek itt. A település lakói emellett nagy számban foglalkoztak makkoltató disznótartással is, kihasználva a Zselic hatalmas erdőségeinek lehetőségeit.
Az 1950-es megyerendezéssel a korábban Somogy vármegyéhez tartozó települést a Szigetvári járás részeként Baranyához csatolták.

 A falu egyetlen műemléke egy tájházzá alakított népi lakóház, az egykori általános iskolában pedig Lukafa Galéria névvel kiállítótermet rendeztek be. A település turisztikai értékét ezek mellett a három közeli halas- és horgásztó és a zselici tájvédelmi körzet jelenti. Sok látogatót vonz Magyarlukafára a Vendel-napi búcsú is.





Elhelyezkedése
Magyarlukafa (Magyarország)
Magyarlukafa
Magyarlukafa
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 09′ 54″k. h. 17° 45′ 18″Koordinátáké. sz. 46° 09′ 54″, k. h. 17° 45′ 18″térkép ▼
Magyarlukafa (Baranya megye)
Magyarlukafa
Magyarlukafa
Pozíció Baranya megye térképén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...