2016. január 11., hétfő

Kolozs megye magyar emlékei, látnivalói / Folytatáshoz kattints a posztra !

Ez az album Erdély/Kolozs megye legfontosabb magyar történelmi emlékeit, valamint a romániai magyarság kulturális életéhez, művészetéhez, néphagyományaihoz kötődő látnivalókat mutatja be

 Magyarvistai templombelső
Református templom festett kazettás mennyezettel. A templom eredeti román kori részei - a négyszögű szentély alaprajza, a félköríves diadalív, a befalazott sekrestyetartó, a nyugati félköríves, levéldíszes-szőlőfürtös kapu és a nyugati homlokzaton a rozettás körablak - a 13. század második feléből maradtak fenn.

 Umling János festett táblája a magyarbikali református templomban
Református templom festett kazettás mennyezettel. 1400. december 6-án kelt az a pápai engedély, amelyben IX. Bonifác pápa jóváhagyja Tamásfalvi Gergely kérését és engedélyezi számára egy templom építését. A Szent Lénárd tiszteletére emelt gótikus templom 1402-re épült fel.

 Magyarvalkói templom
A Magyarvalkó feletti dombon a ferences rendi barátok alapítottak templomot 1261-ben. A román építészeti stílus jegyeit viselő kis kápolnát 1452-ben bővítették ki a gótikus stílusú, támpilléres, sokszögű szentéllyel. Festett kazettás mennyezete van.

 Magyargyerőmonostor
Kalotaszeg legrégebbi temploma. A ma is látható templomot közvetlenül a tatárjárás után kezdték építeni a Gyerőffy család adományából. 1330-tól önálló plébánia lett, és így is működött egészen a reformáció 16. századi térhódításáig. A korábbi templom helyére 1442-ben új hajót és szentélyt építettek gótikus stílusban.

 Kalotadámos
Fazsindelyes református templom festett kazettás mennyezettel és festett szószékkel. Építési idejére nincsenek pontos adatok, a 13-14. században épülhetett. Gótikus kori építésére utal néhány máig megmarad stílusforma, a nyolcszög három oldalával záródó szentély, a fali szentségfülke, a torony alatti nyugati kapu.

 Kalotaszentkirályi templom
A református templom a 13. században épült csúcsíves stílusban, bár egyes feltételezések szerint már a 12. században is állt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a hegyekből lezúduló havasiak mindkét települést porig égették és a tűzvész idején leégett a templom is. 1850-ben készült el az új templom.

 Bánffyhunyad
A templomot feltehetően a 13. században építették. A mai templom helyén 1200 körül épült kisebb templom állt, melyet 1307-ben kibővítettek. Az új templomot Szent Erzsébet tiszteletére szentelték fel. Jelenlegi tornyát 1411-ben, a hajónál magasabb, sokszögzáródású, támpillérekkel erősített, hatalmas ablakokkal megvilágított szentélyét 1483-ban emelték, késő gótikus stílusban.

 
Almási vár-Váralmás
Az Almás völgyében, egy 447 méter magas Csepán nevű dombon állt a bencések által alapított Almásmonostor. Első írásos említését IX. Gergely pápa 1238-ban keltezett levele tartalmazza, amelyben a pápa utasítást ad arra, hogy vizsgálják ki és helyezzék vissza birtokaikba Almásmonostor benedek rendi szerzeteseit (filiorum abbatis et conventus monasterii de Almas ordinis sancti Benedecti Ultrasilanae diocesis), akiket Kán nembéli László, a monostor kegyura 1235 előtt elűzött, hogy helyükbe premontrei szerzeteseket, majd saját káplánjait telepítse.

Ez a bencés monostor, melyet 1241-ben a tatárok elpusztítottak, lehetett az alapja az almási birtoknak (terra Almas), amelyet IV. Béla király Pál országbírónak adományozott, jutalomként a tatárok ellen vívott harcokban mutatott érdemeiért.

Pál országbíró abból a Vas megyei Geregye nemzetségből származott, amelyik már az 1200-as évek elején birtokokat szerzett Bihar vármegyében. Pál már 1229-től, az akkor még csak trónörökös IV. Béla mellett harcolt Dalmáciában majd Galíciában. 1238 táján a németektől foglalt vissza határszéli magyar várakat. A nagy tatárpusztítás idején a Duna vonalát védte a tatárok ellen, majd a Tiszától keletre eső vidékeken harcolt.

Pál országbíró parancsára építették fel Almás kővárát abban a formában, amelyben a következő négy évszázadban állt. (A régi monostor köveiből csupán egyetlen faragott kődarab maradt meg, amely valamikor ajtó- vagy ablakkeretként szolgáló román stílusú kőpárkány most sírkővé alakítva látható a váralmási református templomban.)

Pál országbíró fiától, Miklós erdélyi vajdától hűtlenség vádja miatt 1278-ban elvették a birtokot. A Borsa nemzetség tagjai lettek az új tulajdonosok. Borsa nembéli Dezső neve után Dezsővárnak is nevezték az erősséget.

Egy másik nézőpont szerint Sebesvár várnagyának, Elefánti Dezsőnek a neve szerepel mint az almási uradalom ispánja.
A 14.–15. század

I. Lajos király 1370-ben Almás várát és a hozzá tartozó falvakat Pelsőczi Bebek György kincstartónak adományozza, amelynek családja egy évszázadon át birtokolta. Bebek Imre erdélyi vajda fia, Pál, hűtlenség miatt 1469 körül elvesztette Almást. 1470-ben Hunyadi Mátyás a várat és a hozzá tartozó uradalmat első fokú unokatestvérének, Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta. Halála után fia, Mátyás lett az almási vár ura. Miután 1501-ben örökös nélkül halt meg, felesége, Perényi Orsolya, a család birtokainak csak egy kis részét tarthatta meg, a többi – köztük az almási birtok is – visszaszállt a királyi birtokok közé.

II. Ulászló király az almási és a létai uradalmakat birtok csere révén Corvin János hercegnek, Dengelegi Pongrácz Mátyás unokatestvérének juttatta. Miután Corvin János 1504-ben, majd leánya Erzsébet 1508-ben meghaltak, még II. Ulászló király idejében a várbirtok Corvin János özvegyének, Frangepán Erzsébetnek a birtokába került. Birtokcserék és hozományok útján Balassa Imre erdélyi vajda tulajdonába került, akinek apja feleségül vette Dengelegi Pongrácz Mátyás özvegyét, Perényi Orsolyát, így ismét egy család tulajdonába kerültek a hatalmas tövisi, létai és almásvári uradalmak.

A mohácsi csatát követő hatalmi harcok idején az almási vár is a figyelem középpontjába került. Erdély vajdái, Majláth István és az almási vár tulajdonosa, Balassa Imre beavatkoztak a Szapolyai János és I. Ferdinánd császár közti hatalmi harcokba Ferdinánd oldalán, és Szapolyai János serege, melyet Enyingi Török Bálint vezetett, 1540 áprilisában megostromolta és elfoglalta Almás várát.

Az 1541 és 1551 közötti polgárháborús évtizedben a külföldi segítség fejében az almási uradalom és vár 1545-ben egy évre Petru Rareș moldovai vajda birtokába került. Szapolyai János halálát követően, 1551-ben Castaldo császári generális Erdélybe jött, hogy átvegye az országot a császári hatalom számára és útban Kolozsvár felé, sikertelenül megostromolta Almás várát. Izabella lemondása után azonban megadták magukat a császári erőknek.

Az egymást követő ostromok teljesen romba döntötték a várat. 1594-ben Báthory Zsigmond fejedelem az almási birtokot Csáky Istvánnak, az erdélyi sereg főkapitányának adományozta, aki újjáépítette a várat.

Csáky István vezette az erdélyi seregeket az Erdélyt elfoglaló Vitéz Mihály havasalföldi vajda ellen, akinek segítségére Erdélybe jött császári hadsereg, Giorgio Basta generális vezetése alatt, 1602-ben ostromzár alá vonta Almás várát, amelynek őrsége rövid ostrom után feladta azt. Basta generális felkoncoltatta a lefegyverezett őrséget, majd felgyújtatta és leromboltatta a várat.
A 17. századtól

Az 1627-es újjáépítés után hadászati fontossága megnőtt, Sebesvárával együtt egy olyan várrendszer részét képezték, mely Erdély nyugati határát őrizte. II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjárata miatt az Erdélyt pusztító török-tatár seregek 1658 szeptemberében Almás várát is felgyújtották. A romba dőlt várat többé már nem építették újjá.

Csáky István dédunokáinak hozományaként más családok tulajdonába került. 1778-ban Bethlen Miklós kincstári tanácsost említik birtokosként. 1808-ban a tulajdonos gróf Wass Sámuel – Bethlen Rozália második férje – az enyészetnek indult vár köveit elhordatta a Váralmáson épülő udvarház és istálló építéséhez.
Napjainkban

Az almási várból csak a 440 méter magas – önmagában is védelmet nyújtó – dombtetőre épült, régi belső várba meredező öregtorony 20 méter magas romjai maradtak meg. A várfalak nyomát ma már csak sejteni lehet.

A kolozsvári Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) majdnem minden évben megrendezésre kerülő kirándulásai révén turisztikai jelentősége évről évre nő.
 

Sebesvár vára
Az első okleveles említése szerint 1319-ben már az Anjou-házból származó Károly Róbert egyik híve, a Nyitra vármegyéből származó Elefánti Dezső volt a várnagya.

1362-től a királyi hivatali idő alatt a váruradalom jövedelmét az erdélyi vajda kapta, így Luxemburgi Zsigmond király 1399-ben Mircea cel Bătrân havasalföldi vajdának adományozta. 1433-ban losonci Bánffy István és László bárók tulajdonába került.

A középkor további évszázadaiban a Bánffy család birtokolta a katonai szempontból egyre kevéssé fontos erősséget.

A kitűnő fekvésű várhoz, amely egyben vámhely is volt, birtokok, falvak, legelők, valamint Bánffyhunyad városa tartozott. Még aranybányák és aranymosó helyek is voltak a várbirtokokon. 1483-ban Báthory István országbíró 500 aranyforintot fizetett csupán azért, hogy ezek hasznának fele egy évre az övé lehessen.

A 16. század közepétől, amikor Erdély állami önállósághoz jutott, a vár az erdélyi végvárrendszer tagja lett, ezért jelentősebb mértékben kibővítették, de továbbra is csak másodrendű szerepet jutott Sebesvárnak. 1598-ban a nemesi rendek országgyűlést tartottak a falai között. 1660-ban a törökkel vívott vesztes szászfenesi csata után ide menekítették a halálos sebet kapott II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet a testőrségét alkotó ónodi lovasok.

A török hódoltság idején a vár őrsége akadályozta meg a Kolozsvár irányába induló oszmán rablóportyákat, ezért a szultán 1669-ben követelte, hogy rombolják le a végvárat, ezt az utasítást azonban Apafi Mihály fejedelem pénzzel megváltotta a török Portánál.

1687-ben a Bánffy család emberein kívül még 11 fejedelmi zsoldos és egy tüzér is szolgált a fala között. Miután Erdély is a Habsburg császári és királyi ház uralma alá került, Sebesvárba is császári zsoldosok vonultak be.

1701-ben – sok végvárral ellentétben – nem robbantották fel. A Rákóczi-szabadságharc idején kis létszámú őrsége ágyúlövés nélkül kaput nyitott Bóné András kuruc fegyvereseinek. 1709-ig volt a kurucok kezén. A szatmári béke után sem rombolták le, ám lakói hamarosan sorsára hagyták a megrongálódott végvárat.

1910-ben Kós Károly felmérte a várat és elkészítette helyreállítási terveit, de csak a kerek öregtornyot fedték le.

A második világháború végéig a Bánffy család tulajdona maradt.

Napjainkban a romos, autóval és vonattal ugyan könnyen megközelíthető egykori erősség alig szolgál turisztikai célokat.


 

Alszeg - Varjúvár
A Varjúvár Kós Károly egykori saját háza a kalotaszegi Alszegen, a mai Romániában, a Szilágy megyei Sztána határában található. A Budapest – Nagyvárad – Kolozsvár vasútvonal mentén álló, eredetileg hétvégi háznak szánt épületet Kós Károly 1909-ben tervezte és 1910 őszén-telén építtette, majd 1925-ben bővítették kétszintes toldással.

Az emeleten dolgozó-, a földszinten cselédszoba volt, míg a középső épületrészben a földszinten konyha, az emeleten hálószoba, illetve 1925-ig dolgozószoba volt. A jellegzetes toronyban alul az ebédlő, társalgó, felül a gyerekszoba, illetve 1925-ig a hálószoba kapott helyet.

Többek között Dsida Jenő és Móricz Zsigmond is megfordultak a falai között.

A második világháborúban feldúlták, ezért Kós már nem költözött vissza, bár 1977-ig élt.


 

Inaktelke
Írásos emlékek szerint a falu már az 1200-as évek közepén létezett. A történelme folyamán több neve is volt, mint pl. Villa Inocu, Inuka, Inoka stb., de feltehetően helyet is változtatott. Eszerint a régi falu a helybeliek által Cserének (értsd: cserebere, elcserélés) nevezett, a falutól 1 km-re délkeletre található sík tetejű dombon volt. A domb a csere folytán valószínűleg innen kapta nevét. Magyar lakossága a reformáció óta református, az Erdélyi Református Egyházkerület, Kalotaszegi Egyházmegye tagja. A falu a trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye bánffyhunyadi járásához tartozott. 1850-ben 430 lakost vettek számba, 1930-ban 700-an éltek itt, hogy aztán 1992-re a népesség majdnem az 1850-es lélekszámra csökkenjen, 497 fővel, 2010-ben pedig már csak 350 fő.

A Gyerőfy család birtoka volt, a monda szerint nevét az egyik leszármazottról, Inukáról kapta, aki a faluban folydogáló Hasznos patak gyógyvizével kezelt reumás, különféle bőrbántalmaktól szenvedő betegeket. Életéről és haláláról több legenda is ismeretes a faluban.

Templomát 1867-ben kezdték építeni. Az eredeti templomból megmaradt XV. századi gótikus stílusú keresztelőmedence a 21 méter magas torony aljában látható. Két harangja közül az egyik 1813-ban, a másik – Mátyás király emlékére – 1493-ban készült. A Kézdivásárhelyen készült orgona Kolonics István műve 1891-ből. Úrasztalát körösfői mesterek faragták 1935-ben. Említésre méltóak a falu faragott homlokzatú házai és kertkapui, amelyek ma már egyre ritkábbak. A faluban készült 70, 80, 90 éves fotókon még egy festői szépségű kalotaszegi falut láthatunk, amiből mára a kommunizmus illetve az épített örökség iránti nemtörődömség nem sokat hagyott, de a település hangulatának negatív módon való megváltozása többnyire az 1989-es forradalom után következett be. A 90-es években japán turistacsoportok látogatták az elszigeteltségének köszönhetően hagyományait teljes hitelességgel őrző falut. Látványosságai közé tartozik a templomától pár méterre található Tájház. Színes és összetett népviselet (mely szinte minden házban megtalálható, az elengedhetetlen „tiszta szobával" együtt), ugyanakkor érdekes népszokások otthona is. Ugyancsak itt található meg a ritka, ősmagyar időket idéző Bagazia (női ruha). Inaktelke népviselete talán a világ legösszetettebb felépítésű és legszínesebb népviseletek egyike: a lányok pártája gyakorta az átlagos öt-hat kilót is meghaladja.

Jellegzetes nyelvjárása nagy hasonlatosságokat mutat a vogul nyelvvel. A következő szavak a vogulban azonosak az inaktelki nyelvjárással: lú (=ló), kík (=kék), kű (=kő), szíp (=szép).


 

Kalotaszentkirály
Árpád-kori település, első okiratos említése 1288-ból származik, mikor Kun László király a gyerőmonostori Mikola családnak adományozza ezt a területet.

1337-ben Senkral néven említették, már ekkor egyházas hely volt, papját is említették, aki a pápai tizedjegyzék szerint ez évben két garas pápai tizedet fizetett.


1437-ben Zenthkyral néven írták az oklevelekben.

1482-ben Bak Tamás és Balog János birtoka volt.

1523-ből Kalota Zenthkyral-nak több birtokosai is volt; így a Szentkirályi, Szentkirályi Csenkesz, Béli, Szentkirályi Radó családok is birtokosok voltak itt.

1554-ben Zentkyral Sebesvár tartozékai közé tartozott és a Bonchidai Bánffy Mihály birtoka volt, majd később a gyalui vártartomány faluja lett.

A középkorból fennmaradt helynevei: 1461, 1498-ból Málnabércz, Kalotavize.

1913-ból a Kolozs vármegyei Kalotaszentkirályhoz Ady emlék is fűződik.

1910-ben 1046, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel.

A trianoni békeszerződésig, majd a magyar közigazgatásba visszakerülve 1940 és 1944 között ismét Kolozs vármegye Bánffyhunyadi járásához tartozott. 1992-ben társközségeivel együtt 2053 lakosából 1498 magyar és 555 román volt.

Látnivalók

A lakosság hagyományos életmódja, a népszokások, a népviselet, a hagyományos állattartás (bivaly).
Református templom. A kőépület a 13. században épült csúcsíves stílusban, majd az idők folyamán többször is helyreállították. A tornyot 1762-ben építették, három harang található benne. Az orgonát Kolonics István építette 1876-ban. A szószék fölött elhelyezett koronát gróf Bánffy Miklós ajándékozta a templomnak, a papné székét pedig Jósika Sámuelné. Mennyezete 1848-ban leégett, újáépítéskor csupán fehérre meszelték. A mostani kazettás mennyezetet 1994-ben az Illyés Közalapítvány támogatásával készítették. A 220 kazettát kalotaszegi motívumokkal díszítve festették.
Ady emlékmű a Kalota partján az óvoda mellett állították annak emlékére, hogy a költő gyakran időzött itt.
A falu 1991-óta megrendezett nyári tánctáborairól is nevezetes.
Szent István-szobor (Dienes Attila alkotása).
Hagyományőrző szoba.
Szüreti mulatság minden év október elején.


 

Kalotaszentkirály - Mátyás-harang a templom kertjében


Kalotaszentkirályi lány 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...