2016. december 28., szerda

Ják / Folytatás a posztban


 Ják (németülJaak / Sankt Georgen / Sankt Jörgnhorvátul Jakovaközség Vas megyében, a Szombathelyi járásban.
 A falu Szombathelytől 10 km-re délre a Jáki-Sorok partján az osztrák határ mellett fekszik. Határos települések: Szombathely, Nagykölked, Kisunyom, Egyházasrádóc, Rádóckölked, Szentpéterfa, Nárai.
Vasútállomása (Ják–Balogunyom) a Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonalon található, a településtől 5 km-re.
Nevét egykori birtokosairól a Ják nemzetségről kapta. A név eredete vitatott. Egyesek szerint a Jakab személynév rövidített változata, míg mások a Csák nemzetségtől származtatják mondván, hogy a két nemzetség tulajdonképpen azonos.
 Már a vaskorban lakott hely volt, határában vaskori sírhalmot és bronzkori emlékeket is találtak. A Kő-dűlőben római temető volt.
A Templomdombon már a 11. században település állott.
Az 1992. évi ásatáskor megtalálták a falu középkori temetőjét, melyet a 11. századtól használtak. Ugyanekkor bizonyosodott be, hogy az apátsági templommal szembeni Szent Jakab kápolna volt eredetileg a falu temploma.
A mai települést 1211-ben Iyak néven említik először.
Bencés rendi apátságát 1214-ben a Ják nembeli Márton comes alapította Szent György tiszteletére, ezután kezdődött meg a monumentális apátsági templom építése.
1223-ban a monostorban már élénk szerzetesi élet folyt, 1331-ben már 50 szerzetes élt itt.
A régi apátház telkén megtalálták a Ják nemzetség Árpád-kori palotájának és lakótornyának alapfalait.
1455-ben Ják kegyura királyi adományként a monyorókeréki Elderbach Berchtold lett, tőle Bakócz Tamás, majd Erdődy Péter örökölte a birtokot.
Az 1532. évi török hadjárat során valószínűleg Jákot is felégették, a templom súlyos károkat szenvedett.
1557 és 1613 között a Zrínyi család volt a falu földesura. 1562-ben a monostort elhagyták a szerzetesek, a templomot 1745-ben gr. Erdődy Gábor jáki apát állíttatta helyre.
1697-ben a falunak 500 lakosa volt. 1787-ben 100 házában 1000 lakosa élt.
A falu a 18. században fazekasairól volt híres, akik céhet is alapítottak.
 Vályi András szerint: "JAK. Sz. Georgen. Népes horvát falu Vas Várm. földes Urai több Urak, lakosai katolikusok, fekszik Kőrméndhez 1 2/4 mértföldnyire, földgye középszerű, legelője, fája van, tserép edényeket is szoktak készíteni." 
Fényes Elek szerint: "Ják, magyar m. v. Vas vármegyében, Szombathelyhez 2 órányira, 1316 kath., 23 zsidó lak. Régi apáti temploma, melly most plébániális szentegyház, már messzire látható. Közönséges vélemény, hogy ez apátság a 12-ik vagy 13-ik században alapittatott, még pedig a benedekiek részére, de 1532-ben a törökök Kőszegről viszszaverettetvén, elpusztították, s akkor a hozzá tartozó Péczől is tőle elszakadt. Most mint jövedelmes apátságot az Erdődy grófi nemzetség ajándékozza el." 
Vas vármegye monográfiájában: "Jaák régi nemesi nagyközség, 227 házzal és 2073 magyar- és németajkú lakossal. Postája helyben, távírója Kis-Unyom. A község a Sorok patak mellett, a tervezett pinka-mindszent-szombathelyi vasútvonal mentén fekszik; a körjegyzőség székhelye. Ősidők óta lakott hely, melynek határában vaskori sirhalom van, de a bronzkorszakból is gyakran találnak itt emlékeket, ú. n. "Kődülő"-ben római temetkezési hely volt. A községnek kitünő kavicsbányája és tégla-, kályha- és edény-készítésre alkalmas agyaga van, miért is lakosai régóta üzik a téglagyártást és a cserépedény-készítést. Önsegélyző-szövetkezete és olvasó köre is van." 
Fejlődését némileg visszavetette, hogy a vasút kiépítése során (1872-ben) Jákot elkerülte a Szombathely–Graz vasútvonal. 1910-ben 2236 magyar lakosa volt, iskolája is ebben az évben épült.

Nevezetességei

  • A római katolikus apátsági templom 1220 és 1256 között épült, többször bővítették, mellette a Szent Jakab kápolna 1260 körüli. 1781-ig a templomot cinterem (temető) vette körül. 1896 és 1904 között Schulek Frigyes tervei szerint restaurálták. Kapuja 1663-ban épült, kőfala későbbi. A román kori magyar templomépítészet legjelentősebb megmaradt alkotása.
  • A községben több, 18-19. század-i lakóház és kúria található.
  • Az apáti ház épületében helytörténeti múzeum tekinthető meg. Az épület mellett, illetve belül a padozatba építve jól látható a középkori lakótorony alapfala.

A község szülöttei

  • 1790. július 17-én Bitnicz Lajos természettudós, matematikus és régész.
  • 1939. február 3-án Novák Dezső kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó.

Elhelyezkedése
Ják (Magyarország)
Ják
Ják
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 08′ 27″k. h. 16° 34′ 52″Koordinátáké. sz. 47° 08′ 27″, k. h. 16° 34′ 52″térkép ▼
Ják (Vas megye)
Ják
Ják
Pozíció Vas megye térképén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...