2017. február 12., vasárnap

SVÁB RECEPTEK 2. / Folytatás a posztban


Sváb húsos táska
Hozzávalók: 30 dkg liszt, fél evôkanál ecet, 3 evôkanál olaj, só, 20 dkg friss spenót, 1 zsemle, 15 dkg darált sertéshús, 2 tojás, fél pohár snidling, só, ôrölt bors, ôrölt szerecsendió, 1 liter húsleves (kockából is készülhet), 1 vöröshagyma, 5 dkg vaj. A lisztet sóval, langyos vízzel, olajjal és ecettel összedolgozzuk, majd 20 percig pihentetjük. A spenótot megtisztítjuk, megmossuk, és forró vízben 3 percig elôfôzzük, majd leszûrjük. A vöröshagymát apróra vágjuk. A zsemlét beáztatjuk és kinyomkodjuk. A zsemléhez adjuk a darált húst, az apróra vágott spenótot, a vöröshagymát, a tojásokat és a fûszereket, majd jól összedolgozzuk. Ezzel kész a töltelék. A tésztát kb. 3 mm vastagságúra kinyújtjuk. Fánkszaggatóval kerekre vagy késsel kockákra formázzuk. A tölteléket a közepébe helyezzük, majd a széleit jól összenyomkodjuk. A húslevest felforraljuk, és ebben a húsos táskákat kb. 20 percig fôzzük, és további 5 percig a lében pihentetjük. Közben a szeletekre vágott vöröshagymát vajban aranysárgára pirítjuk és a kitálalt sváb húsos táska tetejére szórjuk.
 Recept : Mayer Aranka

Kukuruzsterz (Kukoricasterc)
40 dkg kukoricaliszt, 10 dkg búzaliszt, 3 ek. olvasztott zsír, só, tej. Összekeverünk 40 dkg kukoricalisztet és 10 dkg búzalisztet. Olajon egy lábasban állandóan kevergetve világosbarnára pirítjuk. Apránként annyi forró vizet adunk hozzá, hogy egy masszát kapjunk. Hideg tejjel kínáljuk. Recept : Schilling Mihályné

Knédli
A tejben áztatott élesztôhöz kevés cukrot adunk, és amikor felfutott, egy kanál zsírral és liszttel összedolgozzuk. Kb. fél órán át pihentetjük. A tésztát lobogó forró vízbe szaggatva is ki lehet fôzni, de készülhet sülten és apróra vágott dinsztelt káposztával is.
Recept : Schilling Mihályné

Böjtös káposzta (Fastekraut)
1 kg savanyúkáposzta, 1 hagyma, 1 dl tejföl, 1 ek. liszt. Egy fej apróra vágott hagymát és 1 kg savanyú káposztát feltesszük fôzni annyi vízben, hogy teljesen ellepje. Egy evôkanál lisztet simára keverünk 1 dl tejföllel, és ezzel besûrítjük a fôzôlevét, majd újra felforraljuk.
Recept : Kis Antal

Savanyútojás (Saura Aier)
Evôkanálnyi zsírban hagymát dinsztelünk üvegesre, beleteszünk evôkanálnyi lisztet, és sárgára pirítjuk. Kevés cukorral és ecettel tovább pirítjuk, majd 2 dl vízzel fölengedjük, egy-két babérlevelet, egy-két szegfûborsot, sót teszünk bele. Személyenként 1-2 tojást csúsztatunk a híg rántásba. Akkor kész, ha a tojás megkeményedett. Óvatosan kell keverni, hogy ne törjenek össze a tojások. Pirított zsemlekockás gombóccal, nokedlivel is fi nom.
Recept : Gelencsérné Treml Hildegard

Sufnudli
Hozzávalók: fél kiló krumpli, liszt, só, bazsalikom, babérlevél, szerecsendió, borsikafû, rozmaring Elkészítés: A megpucolt, felaprított krumplit egy félbevágott hagymával, valamint a fenti fûszerekkel, bô sós vízben megfôzzük. Leszûrjük, összetörjük, az egynegyedét külön szedjük és zsiradékon pirosra sütjük, majd bazsalikommal és rozmaringgal fûszerezzük. A krumpli nagyobbik felét liszttel eldolgozzuk, hogy könnyû legyen, de ne ragadjon. Nudlikat készítünk belôle, és lobogó sós vízben kifôzzük. A végén a nudlikat a pirított krumplival keverjük össze. Lekvárral, befôttel tálaljuk.
Recept : Wagner Flóra

Császármorzsa, avagy grízsmarni
5 dl tejet 3 evôkanál kristálycukorral, 1 csomag vaníliás cukorral, csipet sóval felforralunk. Állandóan kevergetve apránként hozzáadunk 20 dkg búzadarát, és kis lángon kevergetve fôzzük, amíg össze nem áll, és el nem válik az edény falától. Majd hagyjuk hûlni. 4 tojássárgáját hozzákeverünk a kihûlt grízmasszához. A tojásfehérjékbôl kemény habot verünk egy kevés kristálycukorral, és azt is a masszához adjuk. A sütôt 200 fokra elômelegítjük. 2 evôkanál vajat egy olyan serpenyôben, amit a sütôbe is be tudunk tenni, felforrósítunk, és beleöntjük a masszát. Amikor az alja kezd megsülni, pecsenyelapáttal megforgatjuk, és darabokra törjük. Majd a sütôbe tesszük, ahol szépen feljön, könnyû lesz, és egyenletesen pirul. Aranysárgára sütjük. Ha kész van, villával tovább daraboljuk, porcukorral megszórjuk.
Recept : Kreisz Nelli

Gőzgombóc (Hébeknédli)
Hozzávalók: fél kiló liszt, 2 dl cukros tej, 5 dkg élesztô, 5 dkg vaj, 2 tojás, 2,5 dl víz, só, cukor, gríz Elkészítés: A liszthez hozzáadjuk a cukros tejben megfuttatott élesztôt, majd egy csipet sót. Ezután a vajat elkeverjünk a 2 egész tojással, a lisztes masszához öntjük, és sima tésztát gyúrunk belôle. Miután nyolc gombócot formáztunk, 45 percig kelesztjük. Amikor megkelt a tészta, 1-1,5 centiméter vékony csíkra nyújtjuk, egy kis cukorral és grízzel megszórjuk, majd szorosan feltekerjük. Közben a vizet kevés sóval és olajjal felfôzzük. A gombócokat a vízbe tesszük fedô alá, majd egy nedves ruhával szorosan betekerjük, légmentesen lezárva vele a lábost. Kis lángon kb. 40 percig gôzöljük így a gombócokat. (Készíthetjük forró sütôbe téve, majd a lángot mérsékelve, ekkor a végén le kell szedni a fedôt, és a tészta tetejét pirosra sütni.) Finom pikáns házi lekvár illik hozzá.
Recept : Mihalek Jenőné


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...