2015. december 10., csütörtök

Hévíz / Folytatáshoz kattints a posztra


 Hévíz város Délnyugat-Magyarországon, Zala megyében, a Keszthelyi járásban. Itt található a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó, melynek köszönhetően kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében Magyarország második legnépszerűbb települése Budapest után.
Budapest felől az M7-es autópályán közlekedve Balatonszentgyörgy irányába, majd Keszthelyen át juthatunk Hévízre. Sopron felől a 84-es számú főútonhaladva érhető el.
A legközelebbi vasútállomás Keszthelyen van, és onnan menetrend szerinti busszal vagy taxival juthatunk a városba. Menetrendszerinti buszok közlekednek az ország nagyobb városaiból Hévíz érintésével, de elérhetők nemzetközi buszjáratok is.
Budapestre közlekednek több európai városból is repülőjáratok. A reptérről transzferjárattal, illetve menetrend szerinti buszjárattal is elérhető a város. Valamint a közelben, Sármelléken lévő Hévíz-Balaton Airport fogad rendszeresen charter járatokat. Sármellékről szintén transzferrel legegyszerűbb megközelíteni a várost.

 A fürdőhely története már a történelem előtti korokba nyúlik vissza. A Hévízi-tógyógyító hatása már – valószínűleg – a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak a búvárok által az 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék és a tó környékén talált oltárkő. A népvándorláskori leletek is arra utalnak, hogy az erre megfordult germán és szláv népesség is használta a tavat. Hévíz írásos említése első alkalommal egy 1328-ból származó oklevélben történik, amikor a települést locus vulgarites Hewyz dictus-ként említik.
Az első tanulmány a tóról 1769-ben jelent meg, Szláby Ferenc munkája. A fürdő létrehozásában/kialakulásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics (I.) Györgynek köszönhető, aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet.
A mai település Hévízszentandrás és Egregy községek egyesítéséből jött létre 1946-ban. 1992. május 1-jén városi címet kapott.




Látnivalók

  • Védett lápterület, véderdő és park
  • Dr. Schulhof Vilmos sétány és a Sétáló utca (Rákóczi utca)
  • 1998-ban adták át az új héttornyú Szentlélek római katolikus templomot
  • Egregyen – az egykori önálló településen – áll a 13. századi templom.
  • A településen áthalad az Országos Kéktúra.
  • Egregyi borozók
  • Református-Evangélikus Templom
  • Egregyi Jézus szíve Templom
  • Városháza és a Városháza előtti tér, Nymphae című díszkút
  • Hévíz város Pantheonja
  • Szoborpark
  • Szent András a kereszten
  • Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
  • Római katona sírja
  • Történelmi villák
  • Római kori romkert
  • Muzeális Gyűjtemény/Fontana Mozi



Elhelyezkedése
Hévíz (Magyarország)
Hévíz
Hévíz
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 47′ 26″k. h. 17° 11′ 04″Koordinátáké. sz. 46° 47′ 26″, k. h. 17° 11′ 04″osm térkép ▼
Hévíz (Zala megye)
Hévíz
Hévíz
Pozíció Zala megye térképén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...